Február 18-án lett volna 90 éves Pongrátz Gergely, aki a Corvin közi felkelőcsoport második és utolsó főparancsnoka volt az 1956-os forradalom idején, és akinek a nevét tér viseli Zuglóban, a Nagy Lajos király útja és a Fogarasi út kereszteződésénél.
A szamosújvári születésű Pongrátz Gergelynek édesapja vonalán erdélyi örmény felmenői voltak, édesanyja pedig lengyel származású.
Az antikommunista értelmiségi családban kilencen voltak testvérek, akik közül öten később Pongrátz Gergellyel harcoltak együtt a Corvin közben – ismerteti a Wikipédia. Látható tehát, hogy a magyar hős az anyatejjel együtt szívta magába a hazaszeretetet, aki már fiatal korában egyre közelebb sodródott a későbbi, 56-os eseményekhez. A mezőgazdasági gimnáziumot végzett forradalmi hős szülővárosában tanúja volt a magyar csapatok bevonulásának és ünneplésének a visszacsatolt Partiumban és Észak-Erdélyben. Családjával 1945-ben költöztek át Mátészalkára a bevonuló román és szovjet csapatok elől, egy évvel később pedig Soroksáron telepedtek le, ahol az édesapja nagycsaládosként 13 hold földet kapott.
Elhíresült Pongrátz Gergely visszaemlékezése az édesapjára, amelyet úgy idéz fel a világháló, hogy „Amikor apám meglátta az első orosz katonát, akkor megfogadta: addig, amíg itt vannak az oroszok, nem borotválkozik. Mellig érő szakállal temettük ’56 áprilisában.” – emlékezett az egykori főparancsnok, aki az 1982-ben megjelent könyvében az őrangyala védelmének tulajdonította, hogy börtön nélkül úszta meg a közel 12 évig tartó kommunista rendszert.
Agronómusként a hényelpusztai állami gazdaságban érte az 1956-os forradalom kitörésének híre, ahonnan október 24-én reggel Budapest felé vette az irányt, hogy a felkelésben résztvevő testvérei mellett lehessen. Másnap került a Corvin közbe, ahol november elsején választották meg főparancsnoknak. Előtte részt vett azokon a markáns tárgyalásokon, amelyek Váradi Gyula vezérőrnagy vezetésével és egy magyar katonai küldöttség részvételével zajlottak és a felkelők feltétel nélküli fegyverátadására irányultak, cserébe a szovjetek ígért kivonulásáért. Pongrátz rossz viszonyban volt Maléter Pállal és azt képviselte, hogy amíg szovjet csapatok vannak Magyarországon, még részlegesen sem szabad letenni a fegyvert – társaival a szovjetek kivonulását, függetlenséget, a Varsói Szerződés felbontását, az ÁVH leszerelését és többpártrendszert követeltek. Sokatmondó, hogy nem utazott haza az arizonai emigrációból Nagy Imre és Maléter újratemetésére, mert azt vallotta, hogy az öt kommunistát el tudják temetni nélküle is.
1956. november 4-én a Corvin köziek ellenálltak a szovjet csapatok támadásának, sőt, napokig kitartottak, bár a hős főparancsnok akkor már nem hitt abban, hogy a Corvin közt tartani lehet, ezért le is mondott a főparancsnokságról. A forradalom leverése után is kiemelkedő alakja maradt a történelemnek. 1956 novemberének végén magyar katonák segítségével elhagyta az országot a családjával együtt és Bécsben csatlakozott a Magyar Forradalmi Tanácshoz. Évtizedekig két kontinens – Amerika és Európa között – ingázott. A hazai események utáni évben Chicagóban a Király Béla-vezette Magyar Szabadságharcos Szövetség alelnökévé választották, amelyet később évtizedeken át elnökölt.
Miután 56-ban elhagyta Magyarországot, legközelebb a rendszerváltás után járt itthon, 1991-ben pedig végleg hazaköltözött. Ekkor az 1956-os Magyarok Világszövetségének budapesti elnökévé választották, míg az 56-osok Szövetségének tiszteletbeli elnöke, a POFOSZ-nak pedig az elnökhelyettese lett. Nevéhez fűződik az 1956-os Pesti Srác Alapítvány, és könyvet írt a forradalomról „Corvin köz, 1956” címmel, amely első alkalommal Chicagóban jelent meg 1982-ben, itthon pedig 1989-ben és 1992-ben jelent meg a személyes visszaemlékezéseit tartalmazó kiadvány.
